görbeforgó

Feldmár András: Van élet a halál előtt

"A szüleid régen nem voltak unalmasak. Az tette őket azzá, hogy fizetik a számláidat, tisztítják a ruháidat és hallgatják, hogy te milyen szupernek érzed magad. Tehát mielőtt a szüleid szeretnéd eltávolítani a környezetedből, először a saját portádon tegyél rendet!"

Amikor arról van szó, hogy boldogság, azonnal beugrik Őfelsége haja. Ahogy elsüllyesztem benne az ujjaim, amikor hosszabb, vagy végigsimítom, amikor tüsi, az egész fejét a tenyereimben tartom. Bár nem elég rá a két kezem, mert annak a sok észnek sok hely kell, nagy medvefejben fér csak el.

Ez a boldogság puha és meleg, olyan közel van, hogy összeér a szánk, a szavakat egymás fogainak mondjuk, és mikor már teljesen összeér mindenünk, akkor Ő azt mondja: gyere közelebb. Belebújnék, bekebelezném, de igazából nem is kell semmi, egyszerűen csak legyen ott. Legyen itt.

Már nagyon-nagyon rég nem kerültem ebbe az állapotba, amit ez a film megint kihozott belőlem. Tökéletes nyugalom, mint amikor a gyerek az őt szerető anyja ölébe ülhet. Valami hit, hogy mégis minden rendben van. Az élet szép, és nem számít, ami látszik.

"A legvégső tabu csak az elménkben létezik."

"A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezi, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükröznie."
/Ross Campbel/

De persze ez sem teljesen igaz, hiszen a kisgyerek feltétel nélkül szereti a szüleit még akkor is, ha azok egyáltalán nem érdemlik meg. Csak aztán nagyobb lesz.

Néha olyan nagyon haragszom Őfelségére, hogy legszívesebben ütlegelni kezdeném. Aztán együtt töltünk pár napot egy olyan helyen, ahol nem kell azzal törődnöm, hogy mennyire rendetlen és hányaveti, és megint újra szerelmes leszek bele.

Most két nap alatt többet voltunk együtt, mint az elmúlt fél évben összesen, és nagyon jó volt. Gyermekkora színterein sétáltunk, sokat mesélt, ami egyáltalán nem jellemző rá, és én nagyon élveztem az egészet. Anyukája vendégei voltunk, a régi falujában, a régi szobájában aludtunk, a mamáját is meglátogattuk, megmutatta az ovit, az iskolákat, a kanyarokat, ahol árokba zuhant:), mindent, amit szeretett. Megnéztem a sok fényképet, ami róluk készült, és olyan jó, olyan jó, hogy már szinte mindent tudok róla. És olyan jó, hogy Ő ennek örül.

Néha eszembe jut, hogy nemrég még mennyire szerettem beszélni és írni. Most szikráját sem érzem magamban a közlési vágynak.

Erről Kispi jutott eszembe és az, hogy "beszél, aki keres, hallgat, aki talált", de ebből meg az következik, hogy "úton lenni az élet, megérkezni a halál"

Meg itt van ez is: "Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyében lennél."

Úgyhogy kösz, jól vagyok.

Nem nagyon gondolkodom, na és. Csak élek, és élvezem. Ott vagyok mindenben. Abban is, amit nemrég még hülyeségnek tartottam volna. A poén, hogy most is pontosan tudom, hogy mennyire kicsi a tét, hogy mennyire játék az egész, mégis jól akarom csinálni. És persze jól is csinálom. Amikor valaki ezt nem látja, megvonom a vállam.

Igazam volt, megtaláltam azt, ami igazán nekem való. Én egy igazi rendrakó vagyok. Hihetetlenül hamar kiismerem magam a munkaterületeken, aztán pedig a legtökéletesebb sorrendben tudom gyorsan és pontosan végrehajtani a szükséges változtatásokat. Kb egy év és befejezem ezt a munkát, és már most fogalmazgatom néha a mondatot, amivel megkérem majd a főnököt, hogy ugyanmár, keressen nekem egy hasonlóan rendetlen és elhanyagolt részt a cégben. Had tegyem rendbe.

Fogadok, hogy van ennek valamiféle neve. Sőt, biztos tanítják is iskolákban.

Pontosan összecseng a fejemben matató gondolatokkal.

Bármikor, bármikor, bármikor dönthetnék így. Is.

Este lefeküdtem, kezdtem elaludni, de még egészen éber voltam, amikor történt velem valami. Biztos vagyok benne, hogy még az alfáig se jutottam el, amikor a hátam mögül azt súgta valaki: add ide. Tudom, hogy nekem szólt, felém fordult a hang, egészen közel volt, éppen azon a helyen keletkezett, ahonnan régebben jött, amikor felriadtam éjszaka arra, hogy valaki a nevemen szólít. Néha kiabált, vagy csak erőteljesen szólt, sokszor megtörtént, én meg csak feküdtem ott a sötétben, és azon gondolkodtam, hogy ez most mi volt. De mást még sosem mondott...

Volt mellékhatása is. Ahogy feküdtem ott, nem éreztem először semmit. Se félelmet, se semmit, még csak gondolkodni se kezdtem rajta. Hallottam, hogy "add ide", és a kezeim rögtön ezután nagyon melegedni kezdtek, de nagyon erősen. Azt gondoltam vissza, hogy "de mit?", és rögtön utána azt, hogy biztos a kezemmel kéne valamit adnom, azért melegszik. Aztán elmúlt, én meg hívtam Őfelségét, aki a konyhában volt, hogy elmeséljem neki. Ő odafeküdt mellém, éreztem, hogy megnyugtatni próbált, talán saját maga miatt hitte, hogy félek, és persze nekem egyből leesett, hogy bizony, félek is, bár nem nagyon. Megijeszt az ilyen. Már nem félek semmitől, ami a valóságomhoz kapcsolódik, de ez a másik világ, akár képzelem, akár valós, vagy álom - megijeszt. Hát persze, hiszen teljesen ismeretlen.

Remélem, megismerhetem majd minden részét.

Volt egy másik fura dolog is mostanában. Amikor fázom vagy aggódom, vagy csak  simán szar kedvem van, el szoktam képzelni magam egy aranyszínű, fényes burokban, ami azt jelképezi, hogy minden rendben, és sérthetetlen vagyok. Boldogságot okoz, és a testem azonnal melegedni kezd magától, ezért szoktam használni. Valamelyik nap újra elő akartam venni, de más jött helyette. Nem volt teljesen tudatos a képzelés, sokszor csináltam már, és nem figyeltem most oda nagyon. Talán ezért volt, hogy nem arany lett, hanem hirtelen, tudatos gondolat nélkül lett belőle fekete és vörös, olyan voltam vele, mint egy nagyon, de nagyon határozott úrnő, nem haragos, ez nem jó szó, hanem olyan hihetetlenül magabiztos, erős királynő, mint amilyen pl a Hófehérkében van. Éreztem, hogy nem jó. Akartam, hogy megváltozzon, akartam, hogy jó legyen, és nagy nehezen sikerült is kicsikarnom belőle a színváltozást, de igazából akkor már azon töprengtem, hogy vajon, ha magától alakulhat, miért változik ilyenné az én védőburkom?

Egész egyszerűen full boldog vagyok. A munkám iszonyat izgalmas most, a gyerekekkel ma ráját simogattunk az állatkertben, Petivel dalokat írunk (bár az igaz, hogy nem sokat vagyunk együtt, de holnaptól 4 napig itthon lesz), és arra is rájöttem, hogy jó darabig nem költözünk sehova, így belekezdek egy kis lakásszépítésbe is.

Egyszerűen tökéletes.

Vicces, hogy megkértem a rokont, hogy szóljon az érdekemben egy változatosabb, gondolkodósabb munkakörért, és ő nem szólt, de a főnök mégis adott nekem egy hatalmas és felelősségteljes feladatot. Le se írhatom, mert titoktartást írtam alá, mindenesetre ez már tényleg nem semmi. Ráadásul a feladat fizikailag is hatalmas, óriási az elmaradás ezen a területen, és persze én majd megoldom az összes problémát, és rendet teszek. Hát persze, hogy rendet teszek:) Az elkövetkező egy évre biztosan van feladatom, kérdés, hogyan tudom a többieket rávenni, hogy ők is csinálják és haladjunk... mert ugyan főnök nem vagyok, de azért van 3 lány, akiket irányítani kéne. Jogkör nélkül motiválni teljesen motiválatlan embereket... hát nem tudom. Erről azt hiszem, beszélni kell majd a főnökkel, mert nem fog nélküle menni.

Sok hét keresgélés után rájöttem, hogy semmit sem tehetek iskola ügyben, így végül elhatároztam, hogy megtanulok angolul. Legalábbis először úgy. Vettem egy ebook-olvasót, mostantól minden utazási és várakozási időben tanulni fogok. Van célom is... nem is tudom, hogy le merjem-e írni:)) Nyár végén középfokú nyelvvizsga. Hajrá.

Józsi bácsi

Nagy Béla boldogságszakértő

Nyelv 10 hét alatt

Coach 1.

Coach 2.

Folyamatosan leckéket kapok egy irányba mutatóan. Minden azt szajkózza, hogy nem lehet megváltoztatni az embereket, hogy nem hallgatnak a szép (se a csúnya) szóra, úgyhogy egyet tegyek: fogjam be a szám.

Aztán lehet, hogy csak a fórumokat mutatja. Mert élőben, soksok idő alatt mindenkit meg lehet változtatni. A társunkat, a gyerekünket biztosan.

De kérdem én: minden más esetben alkalmazkodjak? Vagy keressek olyan embereket, akik (hozzám hasonlóan) élnek a józan belátás képességével? Ha nekem értelmes tanácsot adnak, mindig figyelembe veszem, van, hogy heteket gondolkodom egy-egy ötleten vagy számomra idegen meglátáson.

Pl anyámmal komoly vitába bonyolódtunk a gyerekekről, mert szerinte túl őszinte vagyok velük. Felnőttnek tekintem őket. Kicsit vicces, hogy ő mondja ezt, mert hát ő volt az, aki kiskoromtól kezdve maximálisan rám hagyta a döntéseimet. Azt mondja, hogy azért, mert nagyon önálló voltam, és úgy tűnt, hogy mindig tudom, hogy mit akarok. Meg volt velem elégedve, ezért nem szólt bele semmibe. Kérdés, hogy később, amikor már nem volt megelégedve, miért nem szólt? Szerintem észre se vette, hogy a dolgok rosszra fordultak...

Na mindegy, azt már tudom, hogy az ő nevelési elvei nem működtek. A sajátjaimról csak évek múlva fog kiderülni, hogy jók-e, jelen pillanatban biztos vagyok abban, hogy az őszinteség az egyetlen út, akkor is, ha gyereknevelésről van szó. Én magam vagyok ilyen, hogyan lehetnék hiteles szülő és ember, ha szerepet kezdenék játszani?

Őfelsége kezdi megmutatni magát. Talán azért ilyen visszafogott, keveset beszélő, mert sok mindent titkol. Igazából gondoltam már erre, hogy vajon ki is lehet az a valaki ott belül, aki sokszor egyáltalán nem beszél, leül a gép elé, az nem kérdez, nem bánt, azt adja, amit kér az ember.

Aztán mikor nem bír irányítani, kijön belőle valaki, aki először szörnyen megijesztett, másodszorra megsértődtem, tegnap viszont megpróbáltam beszélni vele. Volt egy olyan érzésem, hogy nincs messze attól, hogy megüssön. Azt hiszem, hogy ő eldugja ezt az állatot, aki ott lapul benne, de ezzel együtt a jó érzéseit is eldugja... ezért mondja, hogy nem szeret, a 20 éve tartó barátságát is lesemmizi, és azt mondja, hogy nem szereti a barátját. Beteg dolog ez.

Mondta már, hogy fél önmagától, fél attól, aki kitörve egyetlen ütéssel képes lenne végezni valakivel (mert képes lenne, olyan hatalmas az ereje). Talán ezért zárta önmagát és az érzelmeit börtönbe. Csöndbe, egyedüllétbe. Na meg persze a páncél mindkét irányba hat: így ő sem sérül, mert... igen, az emberek gonoszak, hazugok, számítóak, némelyik egyenesen undorító, szaglik a becstelenségtől és a félelemtől, és ki kell zárni. Csakhogy így minden más is kint marad, a beengedni való ember is kint reked.

Azt akarom, hogy szeressen. Hogy rájöjjön, hogy elengedheti magát. A rossz és a jó énjét is. El tudom őt fogadni mindennel együtt. Szabad lehet, mert számomra szeretni való minden része. Nekem mindig szép már. Akkor is szeretem, amikor a démonjai beszélnek belőle. Tudni akarom, hogy kicsoda egészében.

Túl sokat mutat ez az előzetes:

De meg akarom őrizni ezt a filmet. Tökéletesen mutatja be, hogyan lesz egy kedves, jóindulatú marijuana termesztőből brutális gyilkos. Számomra egyértelműen kizárólag a drog miatt. Meg akarom mutatni a fiúknak, hogy miért nem éri meg bármiféle bűnt (törvénytelenséget) elkövetni.

Nincs is jobb, mint mikor szexszel ébresztik az embert.

Hiányzik az én Petim.

Az előbb beszélgettem cseten egy sráccal, akit megcsalt a barátnője, és félt, hogy elhagyja. Elmeséltem neki a legutóbbi érdekes beszélgetésemet egy másik sráccal, aki azt mesélte, hogy a barátnője rendszeresen lefekszik más pasikkal, és hogy őt ez izgatja. Teljesen normális kapcsolatban élnek, de a csaj néha másokkal is szexel. Arról beszélgettünk akkor, hogy mit érez ezzel kapcsolatban. Most meg arról, hogy mennyire fáj neki az egész. Azért volt egy nagy különbség... most ANGOLUL beszélgettünk:))) Egész jól ment, ahhoz képest, hogy nem is beszélek angolul:))

Kisfőnök-uncsitesóval beszéltem, azt mondta, hogy szól a főnöknek. Meglátjuk, mi lesz...

Ma reggel rájöttem a megoldásra. Jó ideje gondolkodom rajta, hogy mivel is kéne foglalkoznom, de annyira szerteágazó az érdeklődésem, hogy nem tudok egyetlen dolog mellett dönteni. És éppen a sokféleség miatt van, hogy ha az egyiket kiválasztom, de abban valahogy megállok, akkor azonnal változtatni szeretnék. Kábé évente jön el ez az idő, amikor egyszerűen muszáj tovább lépnem, mert már megoldottam minden problémát, rendet tettem a területemen, és unatkozni kezdek. (Éppen, mint anyám és az ő apja...)

Nagy mázli, hogy a kisfőnök a rokonom, így könnyebben beszélhetek a nagyfőnökkel (bár szerintem most megtenném mindenféle segítség nélkül is), mert az én megoldásom neki is megoldás sok problémára.

Meg fogom kérni a főnököt, hogy alkalmazzon változó munkakörben. Tegyen a legproblémásabb területre, és hagyja, hogy rendet rakjak. Van is egy ötletem, hogy hova kéne tennie... ott úgyis csak akkor kezdek el unatkozni, ha már rend van, akkor pedig mehetek tovább. Én leszek a problémamegoldó, mert a rendszerezés a gyengém.

Na hajrá, meglátjuk, mit fog szólni.

Beszélgettem tejjel cseten. Rosszabb, mint amire számítottam. El is vesztettem az érdeklődésem. Túl könnyen ábrándulok ki az emberekből. Persze tudom az okát: ugyanazért vonzott, amiért régen az a sok másik. És ugyanolyan is. Egoista, függő, fásult, depressziós. A normális emberek meg a munkájukkal untatnak. Tipikus két szék közé a földre.

Holnap moziba megyünk a fiúkkal. Ma is mentünk, de elromlott a gép, így holnapra kértem jegyet.

Azt vettem észre, hogy átváltottam tanító üzemmódba. Mindenkit tanítok körülöttem, változásra ösztönzök, magyarázok, erőre buzdítok. Erőt adok. Néha biztos kurva idegesítő vagyok. De most, hogy észrevettem, majd többször fogom be a szám.

Összefüggés nulla.

Az a hülye játék csippantott megint a fekete zsákban.

Az utcán üvölt valaki.

Most gyújtok egy gyertyát és befekszem a kádba.