görbeforgó

Őfelsége kezdi megmutatni magát. Talán azért ilyen visszafogott, keveset beszélő, mert sok mindent titkol. Igazából gondoltam már erre, hogy vajon ki is lehet az a valaki ott belül, aki sokszor egyáltalán nem beszél, leül a gép elé, az nem kérdez, nem bánt, azt adja, amit kér az ember.

Aztán mikor nem bír irányítani, kijön belőle valaki, aki először szörnyen megijesztett, másodszorra megsértődtem, tegnap viszont megpróbáltam beszélni vele. Volt egy olyan érzésem, hogy nincs messze attól, hogy megüssön. Azt hiszem, hogy ő eldugja ezt az állatot, aki ott lapul benne, de ezzel együtt a jó érzéseit is eldugja... ezért mondja, hogy nem szeret, a 20 éve tartó barátságát is lesemmizi, és azt mondja, hogy nem szereti a barátját. Beteg dolog ez.

Mondta már, hogy fél önmagától, fél attól, aki kitörve egyetlen ütéssel képes lenne végezni valakivel (mert képes lenne, olyan hatalmas az ereje). Talán ezért zárta önmagát és az érzelmeit börtönbe. Csöndbe, egyedüllétbe. Na meg persze a páncél mindkét irányba hat: így ő sem sérül, mert... igen, az emberek gonoszak, hazugok, számítóak, némelyik egyenesen undorító, szaglik a becstelenségtől és a félelemtől, és ki kell zárni. Csakhogy így minden más is kint marad, a beengedni való ember is kint reked.

Azt akarom, hogy szeressen. Hogy rájöjjön, hogy elengedheti magát. A rossz és a jó énjét is. El tudom őt fogadni mindennel együtt. Szabad lehet, mert számomra szeretni való minden része. Nekem mindig szép már. Akkor is szeretem, amikor a démonjai beszélnek belőle. Tudni akarom, hogy kicsoda egészében.