görbeforgó

Wahorn olyan szépen fogalmazta meg azt, amit már évek óta érzek. Valahogy így:

Elvesztettem az értékítéletem. Amikor így is jó meg úgy is jó, nincs mit miért csinálni.

Hát így élek én már évek óta. Mivel minden viszonyítás kérdése, túl sok a kétely. Nem tudom, hogy merre kell mennem. Nem tudom, hogy mivel teszek jót magamnak, a gyerekeimnek, a világomnak. És akkor a Laár azt mondja, hogy minden jó, és tetszik neki. Mert micsoda hatalmas lehetőség itt lenni.

Közben meg azon gondolkodom, hogy célkitűzést készítek. Magamnak is, meg kis családomnak is. Persze a többiek céljait nem nekem kell kitűznöm, mindenkitől megkérdem majd, hogy mit írjunk a papírra.

1. Célkitűzés: mit szeretnék elérni ebben az évben (most ez a 3. tanév lesz)

2. Mit teszek meg ezért.

3. Aztán megteszem.

Hogy esetleg a cél nem jó? Majd kiderül. Hogy nem is fontos menni valamerre? Nem tudom. Hogy felesleges a gyerekeknek még több energiát fektetni abba, ami amúgy is megy? Nem tudom. Talán nem. Ha a társadalmi helyzetet nézem: semmiképpen  nem felesleges. Ha egy okos ember plusz energiát tesz bele abba, ami amúgy is jól megy, akkor csodák születhetnek. A csodák pedig megváltoztatják a világot.

Ja, hogy nem biztos, hogy ehhez a társadalomhoz kéne a dolgokat igazítani? Nem tudom. De azt tudom, hogy most itt vagyunk. Itt élünk, itt dolgozunk, ide járunk iskolába.

Ha magasra tesszük a lécet, akkor talán történik valami más. Ha nem csinálunk semmit, akkor nem történik semmi. Az baj? Nem tudom. Azt hiszem, nem. De hát élni mégiscsak kell, és nekem sem mindegy, milyen körülmények között élek. Élünk. Éljünk.