Őfelségével arról beszélgettünk, hogy mi lenne, ha valaki, akivel jót tettem, adna nekem 25 milliót. Logikus lenne, hogy én erre azt mondjam: de jó lenne! De abban a pillanatban, amikor ezt "kellett volna", egyszerűen azt éreztem, hogy nem érzek semmit. Nem örültem a lehetőségnek, nem jutott eszembe egyetlen dolog sem, amit megvennék, üres lettem, mint egy üvegpohár. Mármint olyan, amiben nincs semmi...:P
Aztán meg is tudtam fogalmazni: minden pénznél többet ér nekem, hogy most, amikor megint szarul állunk anyagilag, a fiúknak jó példát mutatok. Nem direkt, nem azért vállaltam még egy munkát, hogy példát mutassak, de mégis, a pénz, amit megkeresek vele, töredéke annak, amit a fiúkban hagyok problémamegoldás néven. A célt is kitűztem, elmondtam nekik is, hogy mikor és miért fogom abbahagyni, bár azt tudom, hogy a beszéd sosem marad meg úgy, mint a tett.
Úgyhogy vicces, mert nem cserélném el a néha elviselhetetlenül nehéz életemet egy pénzügyek miatt sokkal könnyebbre. Az a vicc, hogy nincsenek is más problémáim igazán, csak pénzügyi. Hm, talán csak mert onnantól nem látom az értelmét. Pedig lehetne annak is csinálni.... nagyon is. Ha már nem kellene a mindennapi megélhetéssel törődnöm, törődhetnék mással. Másokkal.
De talán most éppen ez a lecke. Hogyan legyünk gazdagok anélkül, hogy az ölünkbe hullana a pénz.
Ajánlott bejegyzések: