görbeforgó

Pénteken gyümölcsnap, tegnap fehérje, amit nem tartottam be. Osztálytalálkozó...

Ezt most nem fogom tudni leírni. Talán sosem fogom tudni.

Minden ott folytatódott, ahol abba maradt. A kötődések, meg nem élt szerelmek mind ott voltak, csak már felnőttek vagyunk, mindenki kapcsolatban, házasságban, és csak úgy izzott a levegő a meg nem élhető vágyaktól. Mert hát mindenki fél... vagy nem akar, mindegy.

Nekem imponált, hogy a 8 éven át imádott most nagyon is szeretne megkapni, de ettől még nem vesztettem el a fejem. Azok a vágyak már régen voltak, ez a mostani meg... szex? De minek? Kellemes, izgalmas, rövid távú. Nem szeretem a rövid távú dolgokat. Tudom, hogy meg kéne szeretnem őket, de most akkor sem. Talán ha nem lenne ki miatt nemet mondani, belevetném magam olyan dolgokba is, amik nem járnak igazi, mély vággyal, nem akarnak örökké tartani, de hát tudom a szabályt, és egyik lehetőség sem tetszik, amik közül akkor választhatok, ha megszegem. Hazugság, elhallgatás, szakítás, fájdalom... nem éri meg. Ez olyan embereknek való, akik nem nyitják ki magukat a társuknak sem. Talán éppen ezért vannak olyan vágyaik, amik szétszóródnak az emberek között, hiszen sosem ismerik meg a mélységet, azt, hogy mennyire más teljesen nyíltan szeretni valakit. Onnantól minden más felületesnek tűnik. Ami nem baj, csak nem okoz igazi élvezetet.

Összekötnek minket azok a láthatatlan fonalak, jó szeretni egymást, csak úgy, semmiért.