görbeforgó

Sokszor jut eszembe az ellentét, ami a földi boldogság és az eleve elrendeltetés között van.

Van az a tétel, hogy az ember hiába szakít a társával, ugyanolyat fog újra megszeretni igazán, hiába próbálkozik másféle emberrel, bizonyos tulajdonságokban egyformák lesznek a szerelmei. Na nem mintha olyan sok tapasztalatom lenne az ügyben, de a három szerelmem nagyon egyforma egy pár dologban, ezek hozták magukkal, hogy másban is hasonlítanak egymásra.

Erre jön a tanács, hogy úgy tudunk kitörni ebből a körből, ha tudatosan másféle, szeretni tudó, az elvárásainknak és a lehetőségeinknek megfelelő társat választunk. Ez eddig oké, de kérdem én: biztos, hogy jó az nekünk, ha így megváltoztatjuk a körülményeinket? Mondhatjuk, hogy de hát emiatt boldogabbak leszünk, ami jó, nem? Valamiért úgy érzem, hogy mégis az indiaiaknak van igazuk, akiknél nem szokás a válás, nem a földi örömöket hajszolják, hanem úgy gondolják: ez a sorsom, ezt kell megélnem. A saját, modern szememmel nézve is, inkább tűnik a dolog megfutamodásnak, semmint megoldásnak. Nem felel meg, lecserélem?

Természetesen létezik az a helyzet, amikor minden kötődés és érzelem ellenére az a megoldás, ha megszakítunk egy kapcsolatot. Pl, ha vernek minket, nyilván nem hagyhatjuk, hogy ezt a másik fél megengedje magának, sőt, én ennél szigorúbb vagyok, számomra mindenféle (szóbeli és tettleges, vagy akár csak közvetett, pl megcsalás) bántalmazás kapcsolatmegszakítást eredményezhet. Sosem végleges megszakítást, de mindenképpen távolságtartást, amit csak a bizalom helyreállításával lehet csökkenteni. Az az ember, aki hagyja, hogy bántsák, aki olyan emberrel él, aki ezt megengedi magának, biztosan változásra szorul, és nem a másikat, a bántalmazót kell megváltoztatnia, hanem önmagát, azt az embert, aki nem tiszteli és szereti magát annyira, hogy ne tűrje el, hogy bántsák.

Mindenesetre én úgy fogom keresni a földi boldogságot, hogy önmagamat változtatom meg, és nem a körülményeimet. Ezzel talán mindkét oldalnak eleget teszek, és abban mindenképpen biztos vagyok: akinek túl könnyű az élete, az nem is élt.