görbeforgó

Azt bírom a legjobban, amikor leírok valamit másnak, miközben a dolog magamnak ugyanannyira szól. Talán más szinten, más helyzetben, de igenis magamra kell vennem, mert ez a megoldás.

- csak egyetlen, igazán erős és magabiztos ember van, aki képes nem hazudni nekem - akivel szemben nekem kell néha erővel magamra szólnom, hogy hiába is szeretnék elsumákolni dolgokat, leginkább félelemből, nem tehetem meg, mert ezzel a kapcsolatunkat és a bizalmat veszélyeztetem, vagyis vagy hazudok és nem vagyok tiszta, közben meg attól rettegek, hogy mi van, ha kiderül, vagy tökéletesen tiszta és őszinte vagyok, kockáztatva azt, hogy éppen a kimondott szavak miatt lesz vége a kapcsolatunknak. Mivel próbálok minél jobb és erősebb ember lenni, ezért az utóbbit választom, de néha baromi nehéz. És hát ilyen vagyok azokkal is, akik ezt az erőt és őszinteséget nem képesek az ő erejével kezelni, pl magukra veszik azokat a dolgokat is, amikről nem tehetnek, mintha a kimondott szavaim kritikák lennének, mintha minősíteni akarnám őket. De arra már rájöttem, hogy minden esetben magunkat minősítjük, amikor valaki elmond nekünk valamit, ami velünk is kapcsolatos, és ez megint az önbizalom kérdését veti fel. Mert akinek elég jó az önértékelése, az nem fogja magát hibáztatni mások hibáiért (vagy nem hibáiért, tényekért, mindegy). Én meg csak annyit tettem, hogy leírtam neked valamit - magamról. Igaz, hogy veled kapcsolatosak ezek a dolgok, de nem írtam oda, hogy neked kell tenned azért, hogy valami változzon, hiszen ezeket már megbeszéltük, változtattunk is, hogy én mennyire tudom magamban helyre tenni, az én gondom.

És amit szerintem az élet mutatni akar nekem: ha valóban őszinte és mély kapcsolatokban szeretnék élni, akkor ez van. Akkor olyan embereket kell keresnem, akik igazán erősek, vagy ilyeneket kell "nevelnem" azokból, akiket kedvelek. Persze van más választás is: élhetek kevésbé mély, felületes kapcsolatokban is. Csak az meg valahogy nem vonz. Inkább vagyok egyedül, mint olyan emberrel, akinek nem tudok tökéletesen tisztán a szemébe nézni, vagy akit nem tudok igazán tisztelni azért, mert ő maga tiszta vagy legalábbis mindent megtesz azért, hogy az legyen. Nem is tudom, mintha nem lenne szükségem olyan kapcsolatokra, amik csak úgy, az idő eltöltésére jöttek létre. Nem szeretem "használni" az embereket, nekem tanulnom kell, változnom, valamerre mennem. Példakép kerestetik!:))
És megint ugyanott vagyunk: mindez nem téged és senki mást sem minősít, ez én vagyok, idegondolkodtam a blogodba (kirúghatsz érte, ha gondolod:), és természetesen lehet egészen más a véleményed, én nem fogok megharagudni a jóindulatú gondolatokért.
Még annyit: könnyű a pozitív sorokat előtérbe helyezni, tanulni viszont csak a negatív sorokból fogunk.