Megint feljárok csetre, elég sokszor, majdnem minden nap. Nem tudom, hogy minek, talán csak a felugró ablak miatt, ami automatikusan adja be a megszokott linkjeimet.
Legtöbbször semmi értelmes nem történik, de aztán előfordul, hogy érdekelni kezd valaki, ami nálam ugyebár nagy szó, mert a legtöbb ember teljesen hidegen hagy (kivéve, ha baja van, mert akkor bekapcsol Teréz anya). Nemrég volt egy srác, aki normális hangon érdeklődött irántam, és még valódinak is tűnt, így amikor ma megint megláttam, úgy döntöttem, hogy igen, megint itt az idő. Beszélgessünk.
Majdnem olyan volt újra, mint egy másik én. Annyira szeretem ezeket az első mondatokat, amikor kiderül a másikról, hogy kicsoda. Ők nem is tudják, hogy ugyan figyelek a mondataikra, de sokkal jobban figyelek az érzésre, amit kiváltanak belőlem. A szívem néha azt súgja, hogy igen, megint egy darab belőlem. Közel van, melegít, ha akarnék, odabújhatnék hozzá.
Azt hiszem, hogy ezek az emberek abban hasonlítanak a legjobban rám, hogy nyíltak. Talán a lelkük és a szavaik nem is annyira, de a szívük igen. Beengednek engem, és nem tudják, hogy azért teszik, mert én is megtettem ugyanezt velük. Én sosem sérülök, mert mindig ugyanilyen nyílt vagyok, de tudom, hogy köztük van olyan, aki nem bír el ezzel sokáig. Van aki megharagszik rám, vagy megijed, mert olyat mond el 10 perc után, amit soha az életben senkinek nem akart elmondani. Van, aki sosem tud többé szabadulni tőlem.
És persze van olyan is, aki átver. Engem nem nehéz, mert elvárás híján bármit mondhat. De az is igaz, hogy eddig minden csaló önmagát zárta csapdába ezzel. Szerelmesnek lenni egy álomképbe... valakibe, akihez nem kerülhetnek közel, mert a közel és a távol ugyanolyan, nincs különbség. Így nem is lehet birtokolni. Az a régi bolondom odáig jutott, hogy bántani akar. Nem kaphat meg, és ez annyira fáj neki, hogy a kín és a vágy összemosódnak már.
Fura ez, mert tudtam. Tudtam, hogy ha nem kell már, akkor megkaphatnám. Buta emberek... a baj az, hogy hiába a tudás, tényleg nem kell már, így nem is érek ezzel semmit.
Az a legfurább, hogy akik tényleg a legfontosabbak, sosincsenek az ismerőseim között. Mintha bujkálnának.
Ajánlott bejegyzések: