görbeforgó

Ezt kaptam ajándékba:

Jópofa és kedves, de megint ugyanaz jutott eszembe róla: mekkora illúzió a karácsony.

Ez volt az első szentestém jó ideje, amit a maga valójában tudtam megélni. Már nem fájt, ami régen hiányzott, már nem vártam olyat, ami nincs.

Tegnap rájöttem, hogy miért voltak annyira jók azok a régi karácsonyok anyámmal. Mindig megadta a módját. Pénzt nem sajnálva tette igazán széppé az egészet. Olyankor sokat nevetett, és valóban ott volt velünk. Nagyjából az egyetlen időszak volt az évben, amikor tényleg velünk volt. Nem tudtam, sosem tudtam, hogy mi hiányzik, pedig egyszerű: ő hiányzott állandóan, és még amikor ott volt, akkor is hiányzott, hogy szeressen. Csak most, ezzel az új énemmel látom, hogy hányszor vett semmibe, képtelen volt kezelni az érzelmeimet, képtelen volt segíteni a problémákban, és érdekes módon az a régi énem nem is várta tőle. Csak simán szarul érezte magát mindig, amikor ilyen helyzetbe került. Az új énem már látja, hogy mi fájt annyira, hogy min kell változtatni, és persze azt is, hogy min nem lehet.

Szar ez, mert az anyám jófej... mindenkivel, aki nem a közvetlen családjába tartozik. Okos, érdekes, segítőkész, döbbenetesen művelt (saját állítása szerint félművelt, de én nem így látom), és érdekes módon nagyon szereti a fiaimat. Talán mostanra érett meg az anyaságra, vagy csak élvezi, hogy ezekkel a kapcsolatokkal nincs felelőssége. Mondjuk szerintem velük is túl kevéssé aggódik, mondhatni felelőtlen, hát igen, ez ugyanaz a szó. De hát végülis ő megteheti, hiszen a terhek engem nyomnak. Aztán lehet, hogy úgy kéne vennem, ahogy ő, de én a magam részéről nem bírnék nyugodtan dolgozni a házban, ha tudom, hogy közben 5-6 éves gyerekek vannak az udvaron, akik simán felmásznak pl a 20 méteres fenyő legeslegtetetejére, meg ki tudja miket csinálnak még. Az a baj ezekkel, hogy elég ha egyszer leesik a gyerek, egy életre lebénulhat pl. Vagyis másszon fára, de lehetőleg max 2 méteresre. Meg talán egy 5 éves ne is másszon.

Ja de karácsony. Akárhogy is nézzük, ez a nap éppen olyan, mint a többi. Felruházhatjuk bármivel, mondhatjuk, hogy legalább ilyenkor szeretjük egymást, az igazság az, hogy ilyenkor sem szeretjük jobban egymást, csak úgy teszünk mintha. Eljátsszuk az ünnepi szerepet, talán még igaznak is érezzük, csak azért, mert elaltatjuk a szívünket, mert hát ez a "szeretet ünnepe". Unom már a hazugságokat. A valóságban kell megtalálni az örömet, nem illúziókban.

Karácsony.... zabáljuk tele magunkat, ha már anyuka napokat töltött a konyhában kemény munkával, aztán adjunk egymásnak kötelező ajándékokat, persze ritkán olyat, amit a másik tényleg szeretett volna. Azt hiszem, hogy a semmilyen ajándék is jobb a hibás ajándéknál. Na de hát a szándék, gondolják erre sokan, csakhogy szerintem a szándék egy nagy nulla. Ha képtelen vagyok úgy ajándékozni, segíteni, szeretni, ahogy az a másiknak jó, akkor sokra megyek a jó szándékommal.

És hát igen, Őfelsége bement egy boltba, és vett nekem ajándékot. Azért, mert muszáj volt. Nem azért, mert annyira vágytam valamire - igazság szerint már régóta nem vágyom tárgyakra - és persze jópofa dolgot vett, de

De. Azt hiszem, hogy erre a felületes a jó szó. Nem ő volt az, hanem ez az egész az. És nekem ez már kevés. Inkább ne kapjak ajándékot, mint hogy olyat kapjak, aminek nem látom értelmét. Tévedés ne essék, én sem tudtam neki olyat venni, aminek tényleg örült volna. Talán örülhetnénk bárminek, de én már nem tudok. Végiggondoltam és rájöttem, hogy nekem olyan dolgokkal lehet örömet szerezni, mint egy jó pont a suliban a fiúk részéről, egy közös program... kifújt. Legjobban Domi húzása tetszett: megyek wc-re, az ajtó előtt a földön egy papír: CÉL ->. Benyitok, a földön egy rajz. Még nem volt ajándékátadás, így mondtam neki, hogy nagyon jó, örülök, de majd akkor adja át, ha eljött az ideje. Ma reggel vettem csak észre a kiegészített papírt az ágya előtt:

ácsibácsi

mégnemf

ejesztük

be

cél->

:D és az ágy a alatt a rajz. Tudni kell, hogy csak pár napja kezdett el írni, ráadásul az iskolában még csak a betűk harmadánál tartanak. Szóval ez igen, ez ajándék. Más kérdés, hogy erre nem lehet felkészülni.

Talán meg kéne nekik mondanom, hogy ajándékozással nem lehet nekem örömet okozni. Vagy ilyesmi.