Huckleberry Finntől Lunának - Meghasonlás
Bárcsak ne léptem volna soha az útjára
véletlen leltem a lábanyomára,
lassú léptekkel halad előttem
de úgy érzem utol, soha nem érem
belekapaszkodnék az ismeretlenbe,
ebbe a fura, vad idegenbe,
vigyen az útra engem is magával,
küzdjünk együtt a gonoszok hadával
de ő nemet int, fejét rázza
nem akar koloncot a nyakába,
én kiáltok, gyomrom összeszorul
mikor az idegen sarkonfordul
szaladnék utána de nehezek lábaim,
egyre csak úgy érzem elfogynak álmaim,
ahogy lenyugszik a nap az égen,
úgy fogy el lassan minden reményem
hónapokon át követtem nyomait,
keresgéltem tüze elhagyott hamvait,
lassan olyan lesz ez mint valami átok,
szép lassan eltűnnek mellőlem a barátok
nem sokat aludtam, így tudtam beérni,
akkor már előlem nem tudott kitérni,
kezét megragadva válaszra vártam,
de rá kellett jönnöm, csak saját magamra találtam
Ajánlott bejegyzések: