Nemrég beszélgettünk Őfelségével arról, hogy mit is szeretnénk. Persze leginkább csak én mondtam dolgokat, mert ő nem nagyon szeretne semmit, ahogy látom, minden elképzelése a jövőről, valaki más fejéből pattan ki. Vagyis ismerve magamat, ez leginkább azt jelenti, hogy nem érdekli semmi, nem tervez jövőt, csak úgy van. Persze valamerre mindig haladunk, ő is tudja, hogy az állandó pénzhiány megszüntetése a megoldás minden problémánkra. Mert valahogy másfélék nincsenek.
Na szóval beszélgetés közben rájöttem, hogy ugyan nekem sincs túl sok elképzelésem arról a történelem utáni korról, amikor lesz majd időm másra is a pénzkeresésen és a gyerekeken kívül, de azért van egy dolog, ami tényleg érdekel. Hát persze, hogy az, ami nem látható. És akkor elmeséltem neki az összes olyan élményemet, ami gyakorlati ésszel nem megmagyarázható, vagy legalábbis furcsa. Nem volt éppen sok:)
Igazából az egyetlen ilyen, bár sokszor előforduló esetem az alvásparalízis volt. Persze csak a netről tudom a nevét, mert amúgy csak a tünetek voltak.
Félálom, leginkább elalvás előtt, bár néha az éjszaka közepén is. A hátamon fekszem, alszom, vagy legalábbis olyan,mintha éppen felriadnék, mert valami nagyon erős zúgást hallok. A hang egyértelműen belülről jön, valami olyasmi, mint amikor az ember víz alatt van, csak sokkal erősebb, megszüntet minden hangot a külvilágból, azt se hallanám meg, ha rám szakadna a ház. Mert nem csak hang... a szemem csukva van, ez biztos, nem látok semmit, talán csak a képet, ami felriasztott, de nem nagyon tudnám látványnak nevezni. Ez a dolog rám ül, fojtogat, érezhetően bántani akar, képtelen vagyok megmozdulni, és mintha kinevetne közben, szórakozik velem talán. Különböző dolgok történtek minden alkalommal, egyszer ketten voltak... nem nagyon emlékszem már.
Eleinte iszonyúan féltem. Nem mertem elaludni, háton feküdni még annyira se, de hát az ember nem tudja megakadályozni, hogy forgolódjon álmában. Aztán egyszer csak megtörtént úgy is, hogy az oldalamon feküdtem. A dolog eleinte borzasztóan hosszúnak tűnt. Nem tudtam, hogy mi ez, és bizonyára ez ijesztett meg igazán. Most sem tudom, hogy miért történik, vagy hogy mit jelent, de azt tudom, hogy elmúlik. Semmi mást nem kell tennem, mint hagynom magam. Ha nem félek, akkor hirtelen vége szakad. Talán a félelem élteti ezt az egészet.
És amiért eszembe jutott ezt leírni: ma éjjel megint megtörtént, pedig már vagy fél éve egyszer sem. A mai azért volt érdekes, mert volt kezdete. Az egész úgy kezdődött, hogy a plakát a falon átalakult valami szörnnyé, és rám ugrott. A fejünk felett lóg, amikor alszunk, elég kicsi, kábé A4-es, és festményreprodukciók vannak rajta. Jobban mondva csak egy, de mivel ez egy naptár, minden hónapban más a kép.
Most ez, vagyis ennek egy változata, ahogy nézem.
Na mindegy, szóval rám ugrott az a szörny vagy mi, és ugyanaz a hang, ugyanaz a gonosz érzet, de csak pár pillanatig tartott. Utána egyből az jutott eszembe, hogy milyen poén: éppen pár napja mondtam, hogy milyen régen nem volt már. Kellett nekem hívni. Persze nem hívtam:) De az biztos, hogy ha valami, akkor ez érdekelne. Vajon tényleg valami jel abból a másik világból, amiben nem akarok hinni, nehogy elhomályosítsa a látásom? Éppen ezért nem is akarom becsukni egy skatulyába ezt sem, a végén még eldönteném előre, hogy mi is ez, pedig nem tudok róla semmit.
Ajánlott bejegyzések: