görbeforgó

Megint zűr. Szülinapi felismerések, szembesülés a saját vágyainkkal. Mit tehetünk, ha többet szeretnénk, mint amit lehet?

Olyan pontosan tudtam még reggel, hogy miért haragszom. Azt mondta, hogy vagy a táska és kaja meg torta (mindezt 25 ezerért), vagy semmi. Három napja kínlódom ezzel. Arról szólna a szülinap, hogy a szülinapos megmondja, hogy mit adjon a másik ajándékba? Nem arról, hogy meglepetésként azt ad az ajándékozó, amit akar?

Persze oké, mondjuk ki, hogy mit szeretnénk, így a másik könnyebben VÁLASZTHAT, de valóban jogos lenne elvárni bármit is? És miért is nem felel meg egy szerényebb szülinap, ha már egyszer EGYÜTT vagyunk szegények? Vagy csak én vagyok szegény, de azért adjak oda mindent? Olyan sokszor megtettem már... odaadtam neki mindent. Pénzt, munkát, bizalmat, mindent, ami én vagyok. És megtenném újra, mert tényleg szeretem. Sőt, azt hiszem, hogy

csak akkor éri meg ez az egész, ha tényleg mindent odaadok.

A bizalom bizalmat szül, az odaadás odaadást. Vagy nem?

.

Hozzáteszem, hogy elviselhetetlen vagyok magamnak. Szerinte nem vagyok az, de én érzem, hogy ez már mindkettőnknek sok. Persze az is sok, amit ő tesz azért, hogy újra és újra kihozza belőlem...

Gyűlölöm, hogy veszekszem. Miért nem tudok én is nyugodt lenni, vagy legalább normális hangon közölni a bajom? Sokszor egy pillanat alatt felkapom a vizet. Meglátom a gyereket, ahogy öltözés közben rálép a sáljára, a táskájában félig összepasszírozott kenőcsös zsemle, szakadt füzet, koszos az arca és a kabátja, aztán arról panaszkodik, hogy valaki folyton veri a suliban, és én felrobbanok a dühtől és a tehetetlenségtől. Miért csak én tudok odafigyelni? Aztán hazaérek, és mindig van valami. Nincs elmosogatva, hiába mosogatok állandóan, a ruhák a földön szétdobálva, a hűtőben max az, amit én vettem, de annak is csak a maradéka (már ha marad), ráadásnak most a könyvek és egyebek szatyrokban, így az állandó rendetlenség érzésében élünk. Vagy csak engem zavar?

Miért kell nekem minden apró hibát észrevenni?

Miért nem lehet még a nagyobb hibák mellett is nevetve elmenni?

Kedves szeretnék lenni és mosolygós. Olyan, aki könnyen veszi ezt az egészet, még ha nehéz is. Olyan, aki megérti, hogy nem érdemes kiabálni, mert az nem segít.

Talán tényleg csak vérmérséklet. A jó, ami abból fakad, hogy tudok szeretni, azzal a rosszal jár, hogy a másik oldalon is vannak érzelmeim.

.

Most két nap szabadságra megyek, mert nem bírom itt bent az idegeskedést. Valahogy eldől ez a dolog ezalatt, holnapután március 9.