Évek óta dédelgetem a gondolatot, hogy egyszer nevelőszülő leszek. Mert hát minden gyereknek kell valaki, aki szereti, és ez nekem jól menne, mindenki jól járna egy ilyen dologgal. Azt mondják, hogy nemes gondolat meg önfeláldozás, de ez hülyeség, én nem azért szeretném, mert valami jót akarok tenni, hanem önmagárt szeretném, a gyerekért, magamért, a gyerekeimért.
Az az igazság, hogy egyáltalán nem vagyok alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzam. Szörnyen idegesít a butaság, a lassúság, meg egyáltalán, minden olyan emberi viselkedés, ami teljesen normális ugyan, de engem hátráltat. Ezért nem lennék jó tanár, nevelőszülőként is csak olyan gyerek való nekem, akivel nem kell leülni játszani - vagyis majdnem felnőtt...
És mindennek ellenére, borzasztóan vonzanak azok a szakmák, ahol emberekkel kell foglalkozni. Leginkább a gyerekekkel kapcsolatosak. Nagyon sokat jár ezen az agyam,de...
Na jó, talán csak az a baj, hogy még mindig le vagyok ragadva egy régi állapotban. Tovább kell innen menni, meg kell találni azt a dolgot, amit tényleg szívesen csinálnék, amiben tényleg jó vagyok, és amivel soksok pénzt is lehet keresni. Igazából van is ötletem, bár hogy ez sok pénzzel is járna... na majd meglátjuk.
Mindenesetre szögezzük le: nem leszek nevelőszülő. Talán majd egyszer, ha a gyerekek már felnőttek, és még mindig erre vágyom...
Ajánlott bejegyzések: