görbeforgó

Az új helyen nincs lehetőségem lelki életet élni (a régin meg túl sok volt), ezért kerít megint hatalmába az a régi erő, a sok, gyerekkorban átélt élmény. Kiabálok és eszem, mert nem tudok más megoldást a feszültség levezetésére, dühöngök, mint egy bezárt állat, és tudom - most, hogy átgondoltam a tegnapi kifakadást, tudom -, hogy mindezt azért, mert  nálunk ez volt a normális: állandó kötekedés egymással, állandó bántás szóban és tettben, semmiféle törekvés bármiféle szeretetre vagy kedvességre, mint az állatok estek nekünk és egymásnak a szüleink, emiatt mi is ilyenekké váltunk - nem, valójában csak én, a húgom nem, ő mindig csak áldozat volt.

Időt kell valahogy szakítanom magamnak arra, hogy megint megtanuljak odafigyelni minden egyes szavamra, hogy az a régi, belém nevelt izé, amit szintén embernek hívnak, ne tudjon uralkodni rajtam.

Ismerem már ezt. A változás miatt újra visszakörbe kerültem a spirálban. Ilyenkor, ha nem veszem észre magam, még jobban visszaesek abba az előzőbe, de ha figyelek, akkor megint még inkább előre haladok. Szeretem ezeket a jeleket. Akkor is, ha súlyosak és fájnak.