görbeforgó

Érdekes ez, most, hogy eljövök, mindenki máshogy viselkedik. A főnököm félve kérdezte meg, hogy miért (jobban mondva meg se kérdezte, csak annyit mondott: ez mi? De én meg rendes vagyok és nem hagytam kínlódni a saját zavarában), én meg elmondtam, hogy nem miattuk, hogy köszönök mindent, és hogy az unalom űz el elsősorban. Ettől meg is nyugodott. Attila konkrétan szomorú, meg is mondta, hogy nagyon fogok neki hiányozni, én meg azt mondtam erre, hogy eszébe se jutok majd, de tudom, hogy fogok. Ő sokkal többet érzett irántam, mert nem gondolkodott... vajon szokott-e. Én is tudom, hogy nagyon szerelmesek lettünk volna egymásba, de egyrészt sose kezdenék nős férfivel (akkor se, ha tényleg rossz a házassága, oldja meg előbb), másrészt tudom, hogy hamar megutáltam volna, mert túlságosan változó és lefogadom, hogy hímsoviniszta, bár ennek csak kis része látszik onnan, ahol én állok. Az, hogy ő folyton rólam álmodott meg szerelmet vallott... ki tudja, hogy mi igaz belőle. Mások, akik sokszor eddig semmibe vettek (ami engem cseppet sem zavart), most hangosan köszönnek, máshogy is néznek rám, igazából nem is értem. Vajon miben látnak másnak, mint eddig?