A halál az egyetlen biztos, mégis az az egyetlen, amitől félünk, hiszen a haláltól való félelem minden félelmünk eredete. Egész életünkben biztonságra törekszünk, ami teljesen lehetetlen, hiszen tudjuk, hogy meg fogunk halni, és ezzel együtt minden megszerzett javunkat, emberünket elveszítjük, közben az egyetlen valóban biztonságos (hiszen állandó, megbízható, változatlan - legalábbis tudomásunk szerint) dologtól meg annyira félünk, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elfelejtsük.
Szeretnünk kéne a halált, mert a legnagyobb biztonság egész életünkben.
Létezik olyan, amikor nem érezzük egyedül magunkat? Vajon mi kell hozzá? Hogy igazán figyeljenek ránk? Vagy az, hogy megértsük: nem kell, hogy figyeljenek ránk.
Ajánlott bejegyzések: