görbeforgó

Őfelsége közölte velem, hogy vadparaszt vagyok, húzzak el, meg egyéb nyalánkságokat. Nemrég, amikor olyan nagyon veszekedtünk, lekurvaanyázott.

Sokszor szoktam dühös lenni. Sokszor veszekszem (bár igyekszem csökkenteni), de biztos vagyok benne, hogy nem használok értelmetlenül ártó szavakat. Az ilyen szidás semmi más, mint szóbeli pofon. Mindig azt szoktam mondani, hogy engem egy férfi csak egyszer üthet meg.

És most jönnek a mentségek. Azt mondja, hogy én is így szoktam beszélni vele. Valóban, volt, hogy csúnyán beszéltem, indulatosan, de sose mondtam neki, hogy kurva anyád vagy hogy húzz el innen... ilyeneket szoktam mondani, hogy Mit csinálsz??? Miért nem teszed ezt vagy azt és miért teszed ezt meg azt? Idegesítő hangnem, tenyérbemászó, tudálékos kioktatás, ami elveszi a jelentőségét annak, hogy igazam van-e vagy sem. De legalább érvek, nem pofonok... és mindig elismerem, hogy a hangnemben nem volt igazam. Mert még mindig gyakran jönnek elő a szülői hatások, és mivel nálunk otthon ez volt az állandó hangnem...

Ő azt mondta, hogy miért ne beszélhetne így, mert én is így szoktam. Visszavágás, a valóság elismerése és a saját felelősség vállalása nulla.

Mindig mindenkinek azt szoktam mondani, amikor megkérdezik, hogy miért vagyok egy nálam 15 évvel fiatalabb, furcsa, antiszociális ember mellett, hogy azért, mert ő más, mint az átlag. Nem bánt ok nélkül, nem bánt bután. Tisztel.

Azt hiszem, hogy kijelenthetem: ez már múltidő. Megváltozott. Indulatossá tette az ocsmány munkája, és mivel sosem állt a kommunikáció magas fokán, nem tudja normálisan megbeszélni a dolgait velem. Pedig én értek a szép szóból... sőt, az az igazság, hogy csak abból értek. A bántásoktól csak elfordulok.

Egy biztos: nem fogom elviselni, hogy bárki is így beszéljen velem. Nem fogom hagyni, hogy szidalmazzon és a földbe döngöljön, épp úgy, ahogy az apám tette egész gyerekkoromban. Pontosan tudom, hogy milyen sokat érek, és már nincs ember, akinek hagynám, hogy visszavigyen oda, ahonnan felmásztam idáig.