Popper Péter: Csak akkor megy végbe normabeépülés, ha egyszerre van jelen a kapcsolatban a félelem és a szeretet.
Sokat gondolkodtam ezen, mert hát sok helyről folyt a feltétel nélküli szeretet, mint anyai kötelesség, hogy oké, én szeretem, de akkor hogyan lesz belőle ember? Hiszen csak állatként kezdni az életét, nincsenek korlátai, elveszi, amit akar, és nem jut eszébe viszonozni. Mert nem gondolkodik, csak van.
Hány helyről hallottam, hogy "mindent megadtam a gyereknek, ő meg semmibe vesz." Hát igen. Akinek nem tanítják meg, hogy semmi sincs ingyen, az nem is fogja tudni. Persze legkésőbb a szülő halálával rá kell döbbennie, hogy valami sántít, de miért várják meg ezt a szülők? Miért nem tanítják meg a gyereküknek a szeretetteljes kapcsolat lényegét?
Őszintén szólva sokáig bántottam is magam ezért. Azt gondoltam, hogy valóban feltétel nélkül kéne szeretnem másokat, sőt, ha jobban belegondolok, volt is pár ember, akit így szerettem. Közülük egyetlen egy gondolta, hogy valahogy viszonozni kellene, de aztán ő is elkényelmesedett, és eljutottunk a kihasználásig.
A felnőttek már nem érdekelnek ilyen szempontból, nem akarok senkit megváltoztatni (bár Őfelségét önkéntelenül is nevelem folyton), de a gyerekeknél nagyon nem mindegy, hogy figyelembe veszem-e ezt a tételt.
Igen, a gyerekeim sokszor félnek tőlem. Utálják, ha haragszom, ezért néha hazudnak, de mivel azért még jobban haragszom, ezért lassan eljutnak odáig, hogy a kisebb szégyent, a kisebb haragot, és ezzel egy elviselhető büntetést választanak.
Olvastam emberekről, akik képesek csak dicsérettel nevelni. Igazság szerint el sem tudom képzelni, hogyan működik ez, hogyan lehet korlátozás nélkül elérni, hogy a gyerek önmagát szabályozza.
Persze az is hiba, ha a félelemkeltés mellé nem társul szeretet. A gyerekeim pontosan tudják, hogy a haragomtól és a büntetéstől nem szakad meg köztünk a kapcsolat, tudják, hogy nyugodtan is megbeszéljük, és tudják, hogy mindig számíthatnak rám. Mindig.
Ó de sokszor haragudtam anyámra, azt gondoltam, hogy rosszul nevelt, már amikor eszébe jutott, hülyeségekkel korlátozott és hagyott tévelyegni, amikor korlátoznia kellett volna. Igen, ez végülis igaz is, de a lényeg inkább az, hogy ő nem vett részt az életemben. Nem volt kíváncsi rám... azt sem tudta, hogy ki vagyok. Hát én ott leszek mindig. Inkább a saját életemet szorítom háttérbe, semmint a gyerekeimet olyan helyzetbe hozzam, mint amilyenben én voltam.
Hát ez most jól esett, el is múlt a fenntartásom a saját nevelési stílusommal kapcsolatban.
Ajánlott bejegyzések: