Rohr könyvét olvasom a férfiakról, és azt írja, hogy a férfiakkal az a baj, hogy a nőkkel ellentétben ők még nem szabadították fel magukat a berögzült klisék alól. Igaz, hogy ezek a klisék baromira ostobák és nem tesznek boldoggá, viszont fárasztó lenne tőlük megszabadulni. És hát lássuk be, a férfiak elsődleges tulajdonsága a lustaság.
Milyen kényelmes is, amikor anyuka/feleség/tökmindegykicsoda elmosogat, főz, mindent csinál, az ámbör meg "dolgozik", mert hát ugye a házimunka az nem munka, az csak olyan asszonynak való dolog. Hát igen, én is szívesebben mereszteném a fenekem a 8 órás munkaidő leteltével, semmint nekiálljak mosogatni - naponta ötször.
Persze a könyv nem éppen ezekre a klisékre gondol:), bár végülis a lényeg ugyanaz: megőrizni a látszatot, hogy micsoda hatalmas hímekkel van is dolga a gyenge nősténynek. És mindenkinek. Rohr szerint, ha a férfiak elfogadnák a női oldalukat, úgy, ahogy a nők elfogadták a férfi oldalukat, akkor egész emberek élnének a Földön - hogy együtt vagy külön vagy miféle csoportosulásban, az mellékes.
Összességében az derül ki, hogy a nők nem csak szorgalmasabbak, változóképesebbek, de bátrabbak is a férfiaknál. Mert hát ahhoz bizony bátorság kell, hogy az ember más legyen, mint a többiek.
Komolyan mondom, őfelségének az az egyetlen szerencséje, hogy elfogadta önmagát. Nem olyan, amilyen lehetne, amilyennek lennie kéne, de ő nem fél kimutatni az érzelmeit, így a benne lévő nő nagyon jól kijön a bennem élő férfivel. De az is lehet, hogy ez is csak klisé: női dolognak titulálni a gondoskodást, érzelemkimutatást, férfinak az erőt, határozottságot, alkotókészséget.
Mindenesetre tegnap azért megfogalmazódott bennem, hogy túlságosan jószívű vagyok. Túl könnyen bocsátok meg és túl könnyen hagyom másokra a hülyeségeiket. Vagy ebből nincs túl?
Ajánlott bejegyzések: