görbeforgó

Minden reggel ilyenkor írok. Nem jó ez, kezdek megint rászokni a blogolásra. Pedig ha jobban megnézem, nem sok mindenre jó ez így. Lehetne tényleg hasznos, ha mindig leírnám, hogy mi történt velem aznap. Lehetne mondjuk érzelmi napló. Bár igazából az már nem kell, szerencsére már megértettem, hogy amit érzek, az a következő pillanatban megváltozhat, sőt, meg is fog.

Ha szomorú vagyok délelőtt, akkor tudhatom, hogy egészen biztosan jobb lesz a kedvem délutánra. Ha félek valamitől, akkor tudom, hogy nem is kell mást tennem, mint várnom, mert a félelem el fog múlni hamar, elég ha valami kizökkent, elfelejtek rágondolni, és vége is. Aztán mikor eszembe jut később az a dolog, amitől nemrég féltem, már jelentéktelennek tűnik, a legkevésbé sem olyan szorongató és megoldhatatlan, mint pár órája. Vagy pár perce:)

Idegesítőek ezek a hangulatváltozások, olyan mintha több emberből állnék, és néha nem is tudom kontrollálni, csak hagynom kell maguktól megváltozni a dolgokat.

Régebben baromságnak tartottam a magamra erőltetett jókedvet, de most már sokszor használom. Rájövök, hogy már megint azért érzem ilyen szarul magam, mert valami ostoba hangulat befolyásol, időjárás vagy az állandó fájdalom, és úgy döntök, hogy dehogy akarom én ilyen szarul érezni magam, szóval ebből elég, mostantól jókedvű leszek, és főleg: nem veszem komolyan a dolgokat. Mindenen lehet nevetni. MINDENEN. Csak hát én egyáltalán nem vagyok az az ember, aki mindenen nevet. De még lehetek.