Miért van az, hogy ha egy magabiztos ember elég hangosan mond valamit, és az rímel az éppen divatos trendekre, akkor egy csomó ember hevesen bólogat, akkor is ha hülyeséget beszél?
Nehezen megy a fejembe, hogy senki sem tökéletes. Folyton tanítókat keresek, és azt mondják, hogy mindenkitől lehet tanulni, de annyira szeretnék már olyan embert (pláne embereket) találni, aki nem az "így ne!" kategóriába tartozik.
Őfelsége bizonyos szinten ilyen, mert ott van benne a tudás, a mindig mindenben helyesen döntés biztonsága, de a gyakorlat ehhez képest igen szegényes. Mások meg mintha jól tennének dolgokat, de bárcsak sose nyitnák ki a szájukat, akkor nem tudnám meg, hogy mi van a fejükben.
És most itt van ez a srác. Vezető típus, teljesen ellentmondást nem tűrő módon, közben állítja magáról, hogy toleráns és megértő, és az agyamra megy. Persze az ilyen düh okát magamban kell megtalálnom, és tudom is, arra a régi, ostobán magabiztos, közben mégis tévelygő énemre emlékeztet, aki nem is olyan régen voltam. A legjobban az zavar, hogy totál süket minden értelmes szóra, és én is éppen ilyen korlátolt voltam, nekem aztán beszélhetett volna az úristen is, neki se hiszem el, hogy jobban tudja nálam. De ha ez már a múltam, akkor miért idegesít? Talán mert a srác értékes, jó irányba próbál haladni... de hát még csak nem is toporog, hiszen folyamatosan változik, változtatja a körülményeit is, vagyis próbálja megtalálni a helyes utat, ahogy én tettem.
Érdekes ez, hogy a türelem nem mindig jó, egy türelmetlen, gyors ember sokkal hamarabb jut el a rosszból a jóba, mint egy olyan, aki mindent megfontol. Közben ezer dolgot kipróbál, és hát épp ezt teszi jól, megtalálja azt, ami tényleg örömet okoz.
Haha, aztán eljut oda, hogy semmi sem tart örökké, a földi örömök megkopnak, a képességek elsatnyulnak, megöregszünk, és talán levonjuk a következtetést: ez itt csak lépcső, nem lehet cél.
Na de elkalandoztam, pedig az elején Ádám járt a fejemben, hogy miért van az, hogy százak értenek vele egyet, miközben borzasztóan korlátolt, teljesen süket bármiféle kívülről jövő befolyásra... talán tényleg csak a kapcsolatokon múlik minden. Lehet az ember akármilyen, ha jól tud kapcsolatokat kiépíteni és megtartani. De miért van az, hogy ez a fajta viselkedés kifejezetten taszít engem? Nem lenne tiszta a lelkiismeretem, ha úgy értenék egyet valakivel szóban, hogy közben nem azt gondolom. Vagy ilyenkor az egyetértők csak a jót látják a másik emberben? Egyszerűen hiányzik belőlük a kritikai érzék? Meg persze hozzájárul az is, hogy az embereknek vezető kell. Hitlernek is csak elég hangosan és elég sokáig kellett mondania a hülyeségeit ahhoz, hogy az a rengeteg ember egyetértsen vele. Lefogadom, hogy utólag a nagy része belátta, hogy mekkora baromságban hitt, de közben ezt nem érezte.
Á. Valószínűleg csak az erőről van szó itt is. A gyengéket vonzza a erő, és milyen szerencse, ha az erő jót akar.
Hát, szerencsére bennem van erő, de nem akarok senkit befolyásolni. Egyszerűen nem akarom a felelősséget, ami egy másik ember befolyásolásával jár. A gyerekeket persze én nevelem, az más tészta, de már Őfelségét sem szeretném semmire rávenni, amit nem akar.
És innentől vicces, amikor azt mondja Ádám, hogy minden marketing, mindig eladjuk magunkat, a gondolatainkat, a termékeinket. Hát én nem akarom eladni magam. Vagy megfelelek ilyennek, amilyen vagyok, vagy nem. Vagy észreveszik mások maguktól, vagy nem veszik észre, és akkor észrevétlen és eladatlan:) maradok. Hm. Van is egy olyan mondás, hogy jó bornak nem kell cégér. Maradjunk a jónál, és hogy nem kell marketing. Na most oldottam meg a gondot.
Már persze, ha nem akarok EBBEN A VILÁGBAN előre jutni. Nem akarok.
Ajánlott bejegyzések: