Egyszerűen megőrülök tőle, ha irányítani akarnak. Totál felidegesít, amikor az iskolában úgy adják be a soron következő 14ezer forintos foglalkozást, mintha ők tennének szívességet, ráadásul úgy tálalják, mintha lenne választási lehetőség, mintha mondhatnék nemet, de kurvára nem mondhatok. Talán nem is lennék ennyire ideges az egésztől, ha lenne valódi választásom, talán simán kifizetném (a persze nem is ennyit, mert egy csomó holmit is kell majd venni hozzá), ha nem építené be a tantervbe, mintha kötelező lenne a kibaszott mindenféle izé, mert neki persze unalmas sima tornaórát tartani. Hú de nagyon dühös vagyok, mert ez a nő eddig 130ezrembe került, de még srófolja, mindez egy másik iskolában fele ennyiből megúszható lett volna. 20ezer a tankönyvcsomag fejenként, aztán másnap látom a kerületi újságban, hogy a tankönyvcsomag egy elsősnek 6800... hát baszki mi vagyok én, valami csekonicsbáró, akit le lehet húzni, mert az... micsoda is? Ki a francnak jó ez? A tanárnő szépérzékének tisztelgünk ezzel az összeggel?
És mégis mit tehetnék... egy jó nagy semmit.
Ugyanennyire dühít a munkahelyemen, hogy órákat kell várni, amíg sorra kerítenek minket az informatikusok, mert "mi vagyunk az utolsók mindig". Hát én nem hagytam annyiban és bementem az éppen kajáló társasághoz, hogy mégis mikor kegyeskednek jönni? Már rég vége a többiek munkaidejének, de órák óta várunk, ők meg kajálnak... na de persze kedves voltam, így aztán egy órán belül kész lett minden, amire vártunk. De ezt legalább egy bátor lépéssel megoldottam. Valahogy nem érzem a félelmet, amit a többiek éreznek a főnökökkel szemben. Na és ha főnök... neki is az a dolga, hogy a legjobban menjen minden. Ha én megteszem a tőlem telhető legjobbat, akkor tegye ő is.
Na írtam a tanárnőnek levelet. Próbáltam nem túl dühösen fogalmazni, de azért érezze, hogy nem játszhat szabadon a pénztárcánkkal. Valahogy szembesíteni kell ezeket az embereket, hogy ők szolgálják a gyerekeket, és nem a gyerekek (és a szüleik) őket.
Ajánlott bejegyzések: