Ja és ha már itt vagyok, akár könyvelhetek is.
Nagyon távol kerültünk egymástól. Itt élünk csak, nagyjából semmi közös nincs most bennünk, nincs is kedve velem lenni. Nekem lenne vele, de így, hogy nem ad semmit magából, egy nagy nulla az egész. Még barátoknak sem mondanám magunkat, mert azok legalább meghallgatják egymást gond nélkül. De itt most csak én hallgatok meg, ő az eddigi véleménymentességet most már odaáig fejlesztette, hogy meg sem hallgat, vagy legalábbis nem szívesen. Csak tudnám, hogy minek beszélgetünk. Úgy érzem magam ebben a kapcsolatban, mint egy megtűrt idegen.
De még várok. Talán összeszedi magát, talán lesz ereje másra is önmagán kívül. Bár ha jobban megnézzük, önmagára sincs.
Ajánlott bejegyzések: